Két fotel között
Alida alig várta, hogy végre délután legyen. Nem is értette mi történhetett az idővel, egész délelőtt kínkeservesen múltak a percek, mintha direkt az ő bosszantására makacsolták volna meg magukat azok a nyavalyás óramutatók. Már nekik is lehet sztrájkolni? Épp erre gondolt amikor odalépett az asztalához a kolléganője, aki egyben a legjobb barátnője is régóta.
- Mesélj már! Ma van a nagy nap? - vigyorgott rá Kinga, s már le is zuttyant a kényelmes székbe.
- Mindenekelőtt a munka, kedves kollegina! Épp ügyfelet várok - vonta össze szemöldökét Alida, de a mosolya mindent elárult.
- Ne máááár!! Ebben a dögmelegben senki nem jön ide ügyet intézni - nézett barátnőjére fürkészőn Kinga.
- Na jó! Igen!!! Ma délután minden megváltozik! - ragyogott az arca a lánynak.
- De jó neked!
- Csak ne irigykedj, megérdemlem.
- Mondjuk igaz. Három év, az mégiscsak már valami.
- Ügyfél.
- Ki?
- Menj már! A te asztalodnál, siess, mert meglátja a banya, aztán lesz ne mulass.
- Most nagyon megijedtem, a végén még békává változtat - kuncogtak a barátnők.
- Az az! Aztán várhatsz még száz évig a királyfi csókjára.
- Csak ha szőke és kék szemű. Majd még beszélünk.
Épp idejében tipegett el Kinga, pont mielőtt a banya, illetve az ötvenes éveiben járó, mindig szigorú, kissé csúnyácska Henriett megjelent. Kemény főnök volt, igazán senki nem szerette, de ez őt egyáltalán nem zavarta. Ő sem azért volt itt, hogy szeressék, sőt azért sem, hogy bárkit szeressen. Legalábbis így gondolta.
Ezen a napon nem talált kritizálni valót, lehet a 30 fok melegben kezd a szíve feloldódni? Alida gondolatai elkalandoztak, ahogy Henriett után nézett. Nemrég volt egy érdekes beszélgetésük, illetve Alida tulajdonképpen egy szót sem szólt, csak hallgatta a főnökét.
- Tudja kedves, maga sem lesz mindig ilyen csinos. Hullámos hosszú vörös haja, és ragyogó zöld tekintete lassan elhalványul. Jönnek az apróbb, majd egyre mélyebb ráncok, s ha még gyereket is szül, oda a karcsú derék. Persze lehet, hogy szerencséje lesz, sokat keres, lesz pénze, ideje szalonokba, konditerembe járni, új cicit csináltatni. Na látja! Ezért nem mindegy hogy végzi a munkáját, milyen pontosan, precízen.
Akkor azt gondolta, hogy a banya milyen irigy, most inkább sajnálja.
Lehet, hogy sohasem érezte magát ennyire boldognak, mint én! - mosolygott elégedetten a lány.
Végre sikerült Andrással megbeszélni az összeköltözést. Úgy a legjobb, ha Alida házában folytatják tovább közös életüket, Andris lakása sokkal kisebb, és messzebb van mindkettőjük munkahelyétől. Ma délután hozza át a ruháit, könyveit, meg azt a két polcot az íróasztallal. Több bútorra nincs szükség, nem is férne el sehova. Kivéve még az a modern, igazán kényelmes tárgyalófotel, amit Alida vett titokban kedvesének.
Istenem! Milyen nehéz ilyenkor a munkára koncentrálni!
Ebéd után már csak egy ügyfelet várt, egyszerű hitelszerződés, semmi különös.
Végre indulhatott! Alig negyed óra és máris András Focusa mellé gördült az autójával.
Fülig érő szájjal nyitott be az ajtón, szinte beröppent András karjába.
- Ó, de jó kedve van itt valakinek! - jegyezte meg két csók között a férfi - Csakúgy ragyogsz!
- Ennyire látszik?
- Bizony... Találtam itt még egy meglepetést is!
- Igen? Mi lehet az?
- Gyere, megmutatom - vette ölbe gyengéden a lányt és indult is vele a hálószoba irányába, majd elbotolva az előtérben hagyott becsomagolt valamiben. Alida nem értette, hiszen ő a fotelt pont a nappali közepén hagyta, kicsomagolva, hogy a férfi rögtön észrevegye.
- Várj csak! Tegyél le.
- Valami baj van?
- Nem, nincs. Illetve, mit keres ez itt?
- Mire gondolsz kedves?
- Ez a tárgyalószék, amit vettem neked.
- Igazából nekem van már egy fotelom, amit...
- Na, ne! Ugye nem azt akarod mondani, hogy idehoztad azt a förtelmet?! - robbant be a lány a nappaliba.
- Mi a bajod vele?
- Nézd már meg! Kopott, divatjamúlt, ronda! Nem illik ide.
- Azt beszéltük meg, hogy ott a sarokban lesz az én dolgozós kuckóm. Nem is látni a fotelomat, az asztal eltakarja. Nem értelek!
- Ne is haragudj, de nem idevaló. Azért vettem azt az újat! Igazán kényelmes, illik a stílusa a többi bútorhoz.
- Alida! Ezt a fotelt az apámtól örököltem. Nagyon szeretem, és elhiheted a kényelmessége versenyre kelhet azzal, amit vettél.
- Akkor sem maradhat itt!
- Tényleg?
- Tényleg.
- Akkor azt tanácsolod vigyem vissza a lakásomba?
- Vagy leviheted a pincébe.
- Mi van?
- Nézd, én azért dolgoztam, hogy ez a ház pont úgy nézzen ki, mint ahogy kinéz. Nekem így tetszik.
- A fotelom meg már nem fér bele.
- Valahogy úgy.
- Figyelj csak! Gondold ezt át! Csak nem veszünk itt össze, mindjárt az elején egy szék miatt.
- Miért vesznénk össze?
- Mert én ragaszkodom hozzá.
- Hozzá? És hozzám?
- Na, ne már, hogy választanom kelljen! Nem lehetsz féltékeny egy kb. negyven éves fotel miatt. Nevetséges!
- Amit mondtam, megmondtam.
- Na jól van. Elviszem a fotelom. Aztán mi jön?
- Hogy-hogy?
- Lecseréled a ruhatáram, veszel új autót, megmondod mit olvassak, mit egyek, igyak? Lenyíratod tarra a fejem, mert az a trendi, majd tán azt is megszabod mikor menjek WC-re?
- Ne légy már közönséges!
- Miért ne?! Nem illik bele a megálmodott világodba?
- Nem erről van szó...
Nem hallgatta végig András, elég dühösen becsapta maga mögött az ajtót. Alida csak állt egy darabig, majd azt gondolta főz egy jó kávét, mindkettőjükre ráfér. Úgy fél óra múlva megjelent a férfi és két barátja, kivitték a fotelt, majd a polcokat az íróasztallal, utána a hat bőröndöt.
Alida csak a fotel cipelését látta, örömében bevonult a konyhába, főzőcskézésbe kezdett. Úgy gondolta, hagyja Andrást, így a legjobb.
Csak mikor már majdnem kész volt a férfi kedvence, a tepsis krumpli, akkor bújt elő. Szokatlanul nagy csend fogadta.
- Szerelmem! Merre vagy? Mindjárt terítek, aztán megünnepeljük magunkat!
Majd hirtelen arcára fagyott a mosoly, mikor észrevette, kiürült a dolgozó kuckó, s a bőröndök is eltűntek. Az új tárgyalófotel ott virított a nappali közepén egy rövid levélkével: Légy boldog! Úgy néz ki a fotelt választottuk mindketten.
Hirtelen üresnek érezte magát. Mozdulatlanul nézett maga elé, a sütő jelzőcsipogása süketítő követelőzését is alig hallotta meg.