Nagy utazás
Nagy utazás
- Jó reggelt. Végre felébredt.
- Már itt is van? Mikor érkezett?
- Egy ideje már itt ülök az ágya szélén.
- Tudtam, hogy jönni fog..
- Most mégis fél.
- Nem! Neem... csak még... nem is tudom.
- Tudom, hogy fél. Mindenki fél, ne haragudjon emiatt magára.
- Sosem féltem! Soha egész életemben! Ezt elhiheti. Annyiról van itt szó, hogy még azt hittem sok időm van. Még el kell intéznem dolgokat, még vannak megbeszélnivalók.
- Ezt is tudom.
- Akkor? Miért van itt?
- Csak meglátogattam.
- Ismerkedni akar? Ne mondja már!
- Miért ilyen furcsa ez?
- Nem furcsa, nevetséges inkább.
- Hát akkor nevessen. Az jó. A nevetés nagyon jó.
- Milyen jóképű fiatalember! Nem ilyennek képzeltem.
- Senki nem ilyennek képzel. Inkább valami sötét köpönyeges, félelmetes csúnyaságnak.
- Még kaszája sincs...
- Nem én vagyok a kertész, füvet nyírni sem szeretek... Nevessen csak, nagyon jól áll magának a nevetés.
- Hát, hallja, rég kacagtam ilyen jót! Mostanában nem volt rá túl sok okom.
- Tudom, hogy nehéz volt ez a pár hónap, nagy fájdalmak..
- Most, hogy említi! Most nem fáj! Semmi nem fáj! Pedig a falat tudnám kaparni mindig, üvölteni tudnék, de nincs erőm hozzá. Most elmúlt minden, könnyűnek érzem magam.
- Ennek örülök, igazán.
- Mondja csak! Mi vár rám?
- Egy utazás. Nem kell félnie, magával leszek, segítek.
- Maga segít?
- Én. Azért vagyok. Megint egy meglepetés?
- Az. Azt hittem, mindig úgy gondoltam, hogyha eljön, bántani fog. Nagyon féltem, mindig féltem ettől a pillanattól.
- Már nem fél?
- Nem. Olyan megnyugtató a hangja, a két szeme, az érintése. Akár indulhatunk is!
- Azt mondta, van elintéznivalója, talán a családnak is szeretne mondani valamit még.
- Már nem fontos. Úgy érzem, most csak én vagyok fontos. Őket irányítani már nem kell, megtanultak már mindent, amit tanítani tudtam nekik. Boldogulnak majd nélkülem is.
- Nincs már semmi amit el szeretne mondani, vagy hallani szeretne?
- A szavak, amiket soha nem mondtam el, azokat nem is kell elmondanom. A legfontosabbat mindannyian érezzük, tudjuk. Látom, láttam a szemükben, éreztem a mozdulataikban, tudom, hogy szeretnek, s ők is tudják, hogy szeretem őket.
- Ha így gondolja...
- Tudja mi a furcsa? Nem kell bepakolnom a bőröndöt! Minden tárgy itt marad, s mégis mennyi mindent viszek magammal. Induljunk!
- Fogja meg a kezem...