Terka néni levele

Terka néni sietősre vette a lépteit. Muszáj volt elérnie a buszt, a következő két óra múlva jön, s ha csak azzal tud elmenni, akkor hazafelé gyalogolnia kell a szomszéd faluból. Persze előbb is indulhatott volna, de nem tehette meg, hogy Cirmosnak ne készítsen a kis tálba parizert, s akkor már Morgónak is járt egy-két falat. A csibéket is be akarta zárni, mert a sötétben nehezebb lett volna, persze a Gyuri megint kibabrált vele, kergetőztek két körön át, s csak akkor volt hajlandó őméltósága végre beülni, miután Terka néni megfenyegette, hogy ő kerül majd a karácsonyi asztalra. Ugyan próbált feleselni, kukorékolt egy nagyot, de mert látta, hogy a gazdasszony komolyan beszél, inkább engedelmeskedett.
Csak ne lenne ilyen messze az a buszmegálló! Terka néni megtapogatta a zsebét, mert hirtelen az jutott eszébe, hogy talán otthon is hagyta azt a levelet, akkor meg hiába siet ennyire. Ott lapult a boríték a pénztárca mellett.
- Szervusz Terka! Te meg hová rohansz? - kiáltott utána Mariska, megállásra kényszerítve.
- Szervusz! A buszhoz, el akarom érni a négy órásit - válaszolt, s már indult is.
- Arról már lekéstél! Épp az imént ment el.
- Az nem lehet! Hisz nincs is még négy!
- Téli időszámítás van, előbb megy, ötvenkor. Menj a következővel, ötkor indul, hazafelé meg tudsz jönni a hetessel, most az ide is bejön.
- Tényleg? Az jó, mert akkor legalább nem kell gyalogolni. Köszönöm Mariskám! Isten áldjon!
Terka néni kicsit bosszankodott, miért nem kérdezte meg előbb a menetrendet, nem is tudta, hogy megváltozott, de örült is, így egyszerűbb lesz visszafelé az út.
Volt még több, mint egy órája, gondolta benéz a Katiékhoz, úgyis ott laknak a megálló mellett, legalább beszélgetnek kicsit, meg a Tántit is megnézi. Nem rokonok, de mindig is Tántinak hívta a kilencven éves Bözsi nénit, Kati nagynénjét. Nagyon szereti, ismeri, mióta az eszét tudja. Ej, de sokat volt náluk, és a Tánti mindig tudott valami szép mesét mondani, aztán ő tanította meg kenyeret is sütni, főzni, és varrni, épp úgy, mint a többi kis mezítlábast a faluban. Akkoriban majd az összes apróság odajárt a Tántiékhoz, olyan volt ez, mint egy óvoda, majd iskola után a napközi. 
Tavaly agyvérzése volt, azóta ágyban fekszik, beszélni sem tud. Terka néni gyakran meglátogatja, odaül az ágya mellé, most már ő mesél régi időkről, mostaniakról. 
Épp négy óra volt, mikor Katiék házához ért, és megnyomta a csengőt. A kis puliféle kutya örömmel csóválta a farkát az ismerős láttán. Hamarosan megjelent Kati lánya Panna, itthon lakik, még nem ment férjhez, egyetemre jár.
- Csókolom Terka néni! 
- Szervusz Panna! Bejöhetek hozzátok? Utazni akartam, csak nem tudtam, hogy a busz előbb megy, most meg várnom kellene a következőre.
- Jöjjön csak! 
- Édesanyádék?
- A városba mentek, vásárolni. Terka néni hová indul?
- Volna egy levelem, amit fel kell adnom a postán.
- De hiszen azt itt is feladhatja, a Béla postás elviszi.
- Nem úgy van az! Fontos levél ez, muszáj rendesen a postán feladni. 
Közben beértek a meleg előszobába, Terka néni óvatosan akasztotta kabátját a fogasra, s még mielőtt beljebb ment volna, megtapogatta zsebében a levelet. Megnyugodva ment Tántihoz, köszönt neki, aztán ki is fordult a szobából.
- Te Panna! Azt hiszem a Tántit át kellene pelenkázni.
- Mindjárt jövök.
Kiderült, nem csak a pelenkát kell kicserélni, az ágyneműt is.
- Tudod mit? Segítek, akkor már mosdassuk is meg szépen.
Terka néni szakszerű mozdulatokkal segített, nem hiába dolgozott ápolónőként a városi kórházban harminc évet, onnan is ment nyugdíjba.
- No, így már jó is lesz. 
Igen ám, de amire végeztek, épp hallották a buszt megállni a ház előtt.
- Na, ezt is lekéstem. 
- Ha akarja Terka néni, én holnap feladhatom azt a levelet.
- Nem kell kicsim, majd elintézem. Nézd csak, Tánti közben el is aludt, biztosan elfáradt a nagy fürdésben! Lassan én is haza indulok. Mondd meg édesanyádnak, hogy üdvözlöm, és még benézek az ünnep előtt.
Terka néni csendesen ballagott, arra gondolt, hogy majd a reggeli busszal utazik. Ha holnap feladja, még odaér az a levél, még van négy nap karácsonyig.
Lefekvés előtt elmondta a szokásos imát, mit még édesanyja tanított neki, és testvéreinek. Négyen voltak, már csak ő és a nővére élnek, fivérei, édesapjukkal együtt elestek a háborúban. Róluk álmodott,  még kicsik voltak, játszottak, kacagtak, apukájuk hintáztatta őket.Míg Terka néni álmában újra gyermek lehetett, kint csendben megérkezett a tél, az első hó. Reggel aztán volt csodálkozás, még az ajtót is alig tudta kinyitni, a nagy hó eltorlaszolta.
 Mindenki lapátolt, tisztította a járdát a ház előtt, Terka néni is ezt tette.
- Jó napot szomszéd!
- Magának is Terka néni! Szépen behavazódtunk. Nézte a híradót? Mutatták, hogy szinte az egész országban megbénult a közlekedés, nem győzik takarítani az utakat.
- Régen is volt ekkora hó Géza. Még nagyobb is, csak akkor még én is fiatalabb voltam, most meg azt sem tudom hogy menjek el a boltba.
- Terka néni, hát hozok én magának ami csak kell. Írja fel, elintézem a bevásárlást! Bár friss kenyér nem biztos, hogy lesz ma, nem hiszem, hogy tudtak szállítani.
- Az nem is baj! Sütök én azt, majd viszek át neked és édesanyádnak is!  Nagyon rendes ember vagy te Géza!
 Már hozta is a pénzt meg a listát, ami nem volt túl hosszú, hiszen egymagának nem kell sok. Aztán ellátta az állatokat, beengedte a házba Cirmost és Morgót is, akik szépen, békességben a konyhai sparhelt mellé telepedtek, figyelték a gazdasszonyt.
- Ma sem megyek a postára úgy látom  - motyogta maga elé, aztán az jutott eszébe, hogy mégis odaadja a Bélának azt a levelet, odakészíti az asztalra, nyúlt is a kabátzsebbe, de csak a pénztárcáját találta benne. Kereste, kutatta, hiába!
- Pedig úgy emlékszem este még benne volt! Vagy kieshetett mikor hazafelé jöttem? Most már mindegy, talán így kell lennie.
Egy kis levest tervezett aznapra, zöldséget pucolt, krumplit hámozott, majd a kenyérsütéshez szitálta le a lisztet.
Közben eszébe jutott a levél, majd azon nyomban el is felejtette, mert hangokat hallott kintről, mintha valaki be akarna jönni. Talán a Géza az megérkezett a boltból, gyorsan megtörölte lisztes kezét, és ment is kifelé. Az ajtót nyitotta már mikor olyat látott, amitől földbegyökerezett a lába. Nem hitt a szemének! Nem a szomszéd jött, hanem egy olyan vendég akit már rég várt.
- Hát... édesanyám! 
- Te vagy az kicsi csillagom! Édes istenem! 
Zokogva ölelte át Terka néni az udvaron ácsorgó negyven körüli csinos nőt, aki ugyanúgy zokogott, mint ő. Sokáig, nagyon sokáig álltak így a hóesésben, Géza szomszéd jöttére rebbentek szét.
- Kezit csókolom! Terka néni, hoztam mindent. Ugye nincs semmi baj? - nézett csodálkozva a kedves szomszédnénire.
- Nincs baj Géza! Inkább nagy öröm van! Itt a lányom! Hát nem ismered meg a Klárit? Sokat játszottatok együtt, mikor kicsik voltatok - válaszolt Terka néni, miközben arra gondolt, hogy úgy látszik vannak csodák, s a fontos levelek mindig célhoz érnek, nem is kell hozzá postára adni.
- Szervusz Klári! - fordult fülig pirulva a nő felé, és bizony rajta felejtette a szemét egy kis időre, majd észbe kapva alig tudta kinyögni: - Na, én megyek nem is zavarok, majd még biztos találkozunk.
- Ez tényleg a Géza volt? - kérdezte Klári már a konyhába érve.
- Bizony.
- Megváltozott. Olyan férfias. Anya! Te kenyeret sütsz? Istenem, de jó! Már hiányzott ez a ház, ez a konyha, a finom kenyered íze, hiányoztál anya, nagyon-nagyon.
- Te is nekem drága angyalom! Ugye maradsz pár napot? - alig merte megkérdezni. 
- Ha nem bánod, többet is.
Terka néni alig hitt a fülének, gyorsan megcsipkedte a karját, hátha megint álmodja csak ezt az egészet, de nem kellett felébrednie. 
Sokat beszéltek, sokat hallgattak, meg nevettek és a könnyeknek is helyük volt. Közben megsültek a kenyerek, megfőtt a leves, és a Hold is feljött az égre. A hó meg csak hullott, tisztává varázsolva az utcákat, udvarokat, a szíveket.

Géza hazaérve vette észre, hogy el is felejtette visszaadni a borítékot, amire felírta Terka néni, a bevásárló listát. Persze nem csoda, hogy a kezében maradt, ilyen zavarban nem is tudja mikor érezte magát. Ez a Klári gyönyörű nő lett! De rég látta! Mikor is? Jó pár évvel ezelőtt, amikor Klári hozzáment ahhoz a csélcsap, kocsmázó Péterhez. Terka néni nem kedvelte, s ezt meg is mondta a lányának, ezért aztán Klári úgy megharagudott, hogy többet haza sem jött. Pedig igaza volt a Terka néninek! Géza hallotta annak idején, hogy Péter azzal dicsekedett: az ő felesége annyira szereti, hogy még azt is elnézi ha van mellette barátnője. Aztán azt is lehetett hallani, hogy olykor, ha sokat iszik, még kezet is emel Klárira. Ez nagyon fájt Gézának, hiszen annak idején próbált ő is udvarolni a lánynak, de hát ő olyan csendesebb fajta legény volt mindig, Klárinak nem kellett. Pedig hogy tudta volna szeretni, mindentől megkímélte volna, a tenyerén hordozná, ha az ő felesége lenne! Milyen szépen éldegélhetnének  ebben a nagy házban. 
Na, majd ezt a levelet úgyis vissza kell vinni, majd akkor beszél vele, talán nem késő. Lehet, hogy el is váltak, hiszen egyedül jött.
Ahogy forgatta a borítékot megakadt a szeme a címzetten. Oda ez volt írva: Jézuska. 
- De furcsa ez a Terka néni!
Azt is észrevette, hogy a boríték nyitva van. Tudta Géza, hogy nem illik, de mégis kivette a levelet,  elolvasta, majd mosolyogva visszazárta és arra gondolt, ez a Karácsony más lesz, mint az előzőek.

Kedves Jézuska!
Tudom, hogy én már kicsit öreg vagyok az efféle levélhez, de még soha nem kértem tőled semmit. Most is csak azért fordulok hozzád, mert már csak te segíthetsz azt hiszem. 
Ismersz engem, tudsz mindent rólam. Tudod azt is, hogy én nem komolyan gondoltam azt amit az én édes kislányomnak mondtam. Már milliószor megbántam, és mindenem odaadnám, ha ki tudnám törölni azokat a szavakat, azokat a szörnyűséges mondatokat, amit leírni sem akarok, de muszáj, mert az én kiabáltam azon a borzalmas április 24-ei, szerdai napom! Még élek nem felejtem el, s talán még aztán sem! Akkor azt mondtam az én Klárikámnak: "Tudod mit? Ha neked ő kell, hát legyen! Menj hozzá! De emlékezz rá, hogy én megmondtam, nem lesz jó vége! De akkor már ne gyere hozzám! Sőt egyáltalán ne gyere hozzám!"
Még most is meghasad a szívem. Nem tudom miért mondtam. Talán a düh, az indulat adta számba a szavakat, de nincs mentségem rá. 
Próbáltam már beszélni vele, írtam levelet,  választ nem kaptam. Tudom, hogy nem volt jó az élete, tudom, hogy elváltak azóta, félek, hogy miattam.
Bármi is történt, történjen, én tiszta szívemből szeretem, jobban, mint az életemet. Csak azt szeretném, hogy megbocsásson nekem. Tudom, hogy ez nem kevés, de mást nem kérek. Csak ennyit.

Köszönöm szépen: Terka néni