Blog
Készülődés
2015.12.03 10:45
Próbálok hangolódni, kicsit felkészülni, hogy ezt az ünnepet tényleg meg tudjam élni, magaménak tudjam majd, ha visszagondolok rá. Semmi különös változás nincs körülöttem, semmivel sem másabb idén, mint tavaly volt. Persze ahogy ezt a sort leírtam, rögtön cáfoltam is magamban, hiszen változik...
Advent első vasárnapja
2015.11.29 02:45
Advent a készülődés, az ünnep várása, mindez hittől, vallástól függetlenül is igaz. Tudom, hogy szorosan összefügg a vallással, hiszen a karácsony keresztény ünnep, Jézus Krisztus születésének ünnepe. Mondják a szereteté is, bár ha külön ünnepelni kell a szeretetet, akkor az már kicsit gyanús,...
Gondolatok november elején
2015.11.02 11:50
Beköszöntött november hava. Természetesen, mint minden évben, idén is voltam a temetőben, vittem virágot, gyújtottam gyertyát. Emlékeztem is, gondoltam rájuk, pont úgy, ahogy máskor is szoktam. Eszembe jutnak szinte minden nap, csak már ez az emlékezés nem fájó, hanem csak ott lévő, az életem...
Csak pár szó
2015.10.27 09:10
Sétálgattunk kedves emberemmel a Széchenyi téren. Hamar sötétedik, de így is szép, és muszáj volt fényképezgetnem egyet-kettőt. Régebben rabja voltam szinte, ha megláttam valami nekem érdekeset, vagy szépet,már vettem is elő a telefonomat és megörökítettem. Na, igen, itt tartunk, hogy a...
Divat - hagyomány
2015.10.19 11:48
A régi dolgok nem feltétlenül eldobandóak, még akkor sem, ha nem érezzük divatosnak, mostani világhoz valónak. Persze az öltözködésünkre nagy hatással vannak a trendek, de azért nem árt vigyázni. Szerintem a legfontosabb az, hogy ha már felveszünk valamit magunkra, az legyen kényelmes, hozzánk...
Én, és a cipőm
2015.10.11 21:26
Cipőt vettem. Na, ez tényleg nem nagy hír, hiszen időnként vesz magának az ember egy-két dolgot, többek között cipőt is. Nekem ez másodszori nekifutásra sikerült, mert ugye van az úgy, hogy nem jó, szorít, nincs belőle méret, vagy magas a sarka. Tudniillik, húsz centis sarokkal nehezen...
Befőttes üveg helyett
2015.10.04 22:09
Eltenni valók az emlékek is. Igaz nem befőttes üvegben tartom, és nem csak télire lesznek jók. Ilyen a szentendrei skanzenben eltöltött nap is. Nagyon szerettem, nagyon jó volt ott lenni! Visszatértem valahová, valami érzésekhez, talán olyasmikhez is, amit én magam át sem éltem, mégis...
Találkozások
2015.09.29 08:00
Mint írtam, az előző bejegyzésemben is, tényleg rohan az idő. Bizony huszonöt év telt el azóta a bizonyos dátum óta, amióta már bizonyítvánnyal is tudom igazolni, hogy megértem. Hogy mire, azt senki ne kérdezze. Akkor még sok mindent másképpnek hittem, azt gondoltam, hogy majd én megmutatom, majd...
Télire
2015.09.28 13:42
Megint megállapíthatom, hogy rohan az idő. Kicsit elhanyagoltam ezt blogos dolgot is, pedig van mit leírni, naplózni, megörökíteni, eltenni emlékbe... Ha már savanyúságot is tettem el télire, meg lekvárt is főztem. No, nem olyan lekvárra kell gondolni, nem olyan módszerrel történt a nyári ízek,...
Alvás helyett
2015.09.02 16:02
Éjszakás voltam, éjszakás leszek pihennem kellene, de felébredtem, nem tudok aludni, és most nem a 6.emeleti lakásfelújítás zajai nem hagynak. Gondolataim a felelősek. A hatalmas béremelésem ami a műszakpótlékaimba ágyazódott be, BRUTTÓ 3771 ft-ot jelentett most. Sok? Ha nem kórházban dolgoznék,...