Hárs
Itt van, megérkezett,a nyár. Érdekes, hogy télen mindenki arra panaszkodik, hogy milyen hideg van, nagy a hó, meg lehet fagyni, ősszel nem tetszik, hogy szürkék, ködösek a napok,hogy sárosak az utak, tavasszal unjuk már, ha esik az eső, nyáron pedig a meleget szidjuk. Így van ez, soha sincs jó idő, mondja a nóta is. Persze a kánikulát én sem szeretem túlzottan, azt igazán csak valamelyik strandon, esetleg a Balatonban ringatózva lehet élvezni. Jelenleg a zuhany is jó szolgálatot tett, ma már nem először. Én úgy vagyok vele, hogy örülök az évszakok váltakozásának, próbálom elfogadni mind a négy vándor ajándékait. Ősszel gyönyörködök a sok-sok színben, a gyümölcsillatban, télen nincs szebb a csipkeruhákba öltözött fáknál, a tiszta, csillogó mindent ellepő fehér hónál, tavasszal kezdődik a zsongás, az ébredés, a madarak kórusa is rákezdi, nyáron mindjárt itt az elején virágzik a hárs. Nagyon-nagyon szeretem ezt az időszakot! Hoztam pár fényképet, kár, hogy az illatot nem tudom idemásolni. Szorgos méhecskéket, viszont láttam, és modellt is állt egyikőjük!