Pötyi mesék/ Tündérbál
2015.11.12 09:22
Tündérbál
Tegnapelőtt épp az erdőben gombát gyűjtöttem, gondoltam öreganyám receptje szerint készítek belőle paprikást, és meghívom vendégségbe a barátomat, Pötyi tündérlányt.
Ne aggódj! Tudom én, hogy a fehér galléros kifejezetten dühös fajta, ezért aztán le sem szakítom a tövéről, inkább elkerülöm. Sőt! Illedelmesen köszönök neki, hogy esze ágába se jusson mérgelődni.
Szóval, ahogy így barangolok kis kosarammal a kezemben, egyszercsak valamit hallok ám a vadvirágos rét felől. No persze, eddig is hallottam a madarak csicsergését, aztán egy őzikét, aki inni készült a Bársonyos tó vizéből, és ott volt Katica, a pirospettyes bogárka, épp a legújabb pletykákat sorolta, miszerint a sündisznóéknál mennyegzőre készülődnek, rókáéknak hat kölykük született. Mindezeken túl valami olyasmi is elért a fülemig, ami szokatlan volt ezen a környéken. Valaki alighanem az egereket itatta, a hüppögésből erre lehetett következtetni. Már kíváncsi lettem, ki az akinek ezen a szép napon sírnia kell pont itt, a mi környékünkön, hát közelebb mentem. Tudod kit láttam ott gubbasztani a Bársonyos tó partján? Nem mást, mint Pötyit, az én kedves barátomat.
- Hát te? Mi ez a nagy bánat, amiért gyöngykönnyeidet hullajtod? - léptem hozzá közelebb.
- Mindegy az! Úgysem tudsz segíteni! - alig értettem szavait a sírástól-rívástól.
- Nem úgy van az! Csak ki lehet találni valami okosat!
- Hát jó! - nézett rám, miközben jobb karjával megtörölte az orra alatt.
- Nem mehetek el a bálbaaaaaaa - már sírt is tovább. Könnyei, mint a záporeső nyár derekán, úgy hullottak.
- Édesanya azt mondta, hogy ilyen szutykosan nem lehet szép pörgős szoknyát húzni kopogós cipővel.
- Ajjjajjjj! Ez tényleg nagy baj! - simogattam meg a féjét, és kerestem egy papírzsebkendőt a kosaram aljában, hogy Pötyikém ne a köténykéjébe fújja bele az orrát.
Ha nem tudnád, akkor elmondom neked, hogy a Tündérbál a világon a legjobb mulatság! Ha oda egyszer meghívnak, feltétlen menj el, ki ne hagyd! Ehetsz, ihatsz kedvedre, táncolhatsz míg csak bírja a lábad. Találkozhatsz a Tündérkirálynővel is, aztán megválasztják a legszebb tündérlányt, és tündérfiút, akik annyi csokoládét kapnak ajándékba, hogy alig tudják haza cipelni. Nem is csoda, hogy kedves barátom ennyire el volt keseredve. Igaz, ami igaz! Pötyi eléggé maszatos volt, ruhácskája is foltos, kötényén már nem is látszott, hogy égszínkék virágokat hímzett rá az anyukája. Az egykor gyönyörű szőke tincsek, összegubancolódva lógtak a fején.
Egyébként nagyon rendes tündér ám a Pötyi, csak valahogy fürödni nem szeret. Hajat mosni meg egyenesen utál!
- Te Pötyi! Ha akarod én segítek neked, csak gyere velem - nyújtottam felé a kezem. Egy kicsit tétovázott, de azért megfogta a praclimat. Na, akkor elkezdtünk szaladni, aztán meg sem álltunk a házamig, ami az erdő szélén áll.
Nehogy azt hidd, hogy nagy házam van, egész pici, de nekem pont megfelel, sőt, ha egyszer eljössz hozzám vendégségbe, te is elférsz majd a kis szobában.
Pötyit a konyhámban ültettem le, s adtam neki egy nagy szelet meggyespitét, mert szomorúság ellen a pite kiváló! Ha nem hiszed, próbáld csak ki! Amíg Pötyi falatozott, én teletöltöttem a kádamat finom fürdővízzel.
- Na Pötyi, kedves barátom! Most bizony csodaszép tündért varázsolok belőled, még az anyukád is alig ismer majd rád!
- Tényleg? De jó lesz! - tapsikolt először örömében, majd, mikor meglátta a kádnyi vizet, rögtön elkomorult a tekintete.
- Én ugyan oda bele nem mászok! Borzasztóan csípni fogja a szemem a sampon, marja a bőröm a szappan.
- Te tudod! De akkor nem is fogsz csokit nyerni a bálon, de még táncolni sem. Nézd csak! Nincs más a kádban csak finom meleg víz.
Először az ujja hegyét mártotta bele, majd a lábát lógatta a vízbe, aztán szépen lassan belecsusszant a kádba.
- Figyelj, most jön a varázslat!
Egyik kezembe a szappant, másikba a sampont fogtam, majd belekezdtem a mágikus versikébe, amit még az én nagy tudású, drága jó öreganyám tanított nekem.
Mosolyogva könnyek nélkül,
Pötyi tündér most megszépül.
Mossunk arcot, lábat, kezet,
pocakodról se feledkezz meg.
Hajat mosni csupa mosoly,
nincs itt senki aki komoly,
habos minden, víg kacagás
estig tartó lubickolás.
Láss csodát! Pötyi egyáltalán nem ellenkezett, morcoskodott, nem csípte a szemét a sampon, nem marta a bőrét a szappan, alig akart kimászni a kádból és megtörölközni.
Már csak a fésülködés volt hátra, amikor ismét legörbült a szája:
- De a fésű húzza, tépi a hajamat! Utálom! Nem akarok fésülködni!
Mondanom sem kell tán, de így igaz. Az öreg komód fiókjában, mégpedig a másodikban, ott őrzöm öreganyám hajkeféjét, amivel olyan könnyedén lehet kibontani még a legmakacsabb gubancokat is, hogy azt el se hinnéd. Ha majd eljössz hozzám, szívesen kölcsön adom neked is, és akkor te is olyan gyönyörű leszel, ha nem gyönyörűbb, mint az én barátom, Pötyi tündér.
Még elárulom neked, hogy az idei Tündérbálban, bizony Pötyi kapta azt a sok csokoládét. Nekem is adott három táblával. Majd ha itt leszel nálam, vendégségben, megkínállak téged is belőle, persze, csak akkor ha szereted a csokoládét.